Budapesten születtem.  A szakközép iskola elvégzése után,1995-ben tettem le a gyógymasszőri vizsgát.  Évekig masszőrként dolgoztam és közben folyamatosan képeztem magam   alternatív gyógyászati területeken. Ebben az időben ismerkedtem meg a Tradicionális Reikivel.

 Mikor nagyobbik lányom iskolás lett, nehezen birkózott meg az iskola által támasztott követelményekkel. Reggelente jelentkező hasfájását a Reiki rendszeres alkalmazása szüntette meg, de a tanulási nehézségekkel már nem boldogultunk. Ekkor ismertem meg a kineziológia csodálatos hatását, amelynek köszönhetően  lányom tanulmányi átlaga fél éven belül 2,3-ról 4,8-ra változott.

1999-ben végeztem el a Tree In One Concepts kineziológusképzést, pár évvel később pedig az EDU-K tanulási folyamatokat segítő képzést, és megismételtem a ONE BRAIN tanfolyamokat. 2009 októberében sikeres vizsgát tettem az ETI-ben, és azóta kineziológusként dolgozom.

Egy kullancscsípés okozta immunrendszeri betegségnek köszönhetően döbbentem rá, hogy szükségem van  egy olyan módszerre, amely  a legtöbb lehetőséget  nyújtja a  a szervezet  állapotának  felmérésére, méregtelenítésére és kiegyensúlyozására. Így találtam rá a Quantum Biofeedback biorezonanciára.

Mivel nincs két egyforma ember, ezek az alternatív  természetgyógyászati  módszerek  nyújtanak lehetőséget a személyre szabott  terápiára.

" Az emberi test egy tökéletesen működő  élö szervezet és az esetek  elsöprő többségében képes meggyógyítani magát, ebben mi csupán segíteni tudunk,  a gyógyulást gyorsíthatjuk."  (N.H)

 

 

 

Elérhetőség

Murvainé Krisztina Budapest XX.-ker.
06/70/202-75-66 m.krisztakucko@gmail.com